asztrologia-egykoresmost.hupont.hu

Asztrológiatörténet és kérdőasztrológia oktatás igényes érdeklődőknek, reneszánsz, középkori, arab és hellenisztikus módszerek alapján



A tanfolyamon betekintést nyerünk az asztrológia történetének különböző korszakaiba, a hellenizmus idejétől a XXI. századig. Megismerkedünk a Tudomány olyan jeles képviselőinek munkásságával, akik a maguk korában méltán tisztelt asztrológusok / csillagászok voltak, mint pl. Vettius Valens, Dorotheos, Ptolemaios, vagy az arab-perzsa kultúrkörből származó Masha'allah, Sahl bin Bisr, Al-birúni és rajtuk kívül még sokan mások a Közel-Kelet és Európa közép és újkorából. Külön foglalkozunk a reneszánsz híres alakjának, az angol William Lilly-nek és köreinek műveivel és elemzési módszereivel, csakúgy mint a francia Morin érdekes szellemi hatásával napjaink asztrológiájára (aki a XX. sz elejének düsseldorfi iskolájából kibontakozó hazai, tradicionálisnak nevezett irányzat szinte egyetlen ikonjává vált).


A  történeti ismeretanyagok mellett, az asztrológia jelenkorban is művelt, illetve elfelejtett ágazatai közül elsősorban a talán legizgalmasabb, de minden bizonnyal leghatékonyabb területe, az un. Kérdő Asztrológia lesz tanfolyamunk kitüntetett része, és az ahhoz kapcsolódó elemtani, csillagászati, szimbológiai stb. elméleti alapozások és gyakorlatok révén hasznos ismereteket szerzünk a különféle házrendszerek használatával kapcsolatban is. A kezdetektől rengeteg példa, játékos, ill. egyre elmélyültebb, számos gyakorlati módszert felhasználó képletelemzés során, fokozatosan jutunk el a lehetőleg minél eredményesebb, többféle szinten is hasznosítható, alkalmazott tudásig.

Néhány szó erről a műfajról:

"A legfontosabb, a mesterség lényegét jelentő irányzat pedig  a kérdő- vagy interrogatív asztrológiai volt (lat. astrologia interrogativa), amelynek a kutatások szerint indiai gyökerei lehettek, és arab illetve perzsa közvetítésekkel került a középkori Európába, ahol egészen a reneszánsz végéig virágzott, különösen Angliában, óra-asztrológia néven (astrology of horary questions). Ennek az ágazatnak az újrafelfedezése több mint három évszázad lappangási időszak után csak a 20. század végén  történt meg, és történik napjainkban is,  leginkább néhány képzett és kultúrtörténeti vizsgálódásokban is otthonos angol és amerikai asztrológus révén. Az óra, vagy kérdő asztrológia hazánkba is eljutott az ezredforduló körül, főként William Lilly, nagynevű reneszánsz kori angol mester módszereit alkalmazva, kitűnő közvetítők tolmácsolásában. (Ezt az irányzatot magyaros kiejtéssel, olykor horári asztrológiának is nevezik)  A kérdésekkel kapcsolatos ágazat egy adott időpillanatra vonatkozik, amely az egyén aktuális lehetőségeit vizsgálja az élet minden rangú területeivel kapcsolatban, és értő kezekben bámulatosan pontos, jól körülírható, eredményes válaszokat adhat". 

A tanfolyam javasolható mindazoknak akik egyrészt már tanultak asztrológiát, sőt, akár alkalmazzák is, de esetleg hiányérzetük támadt annak hatékonyságával, valamint saját ismereteikkel  kapcsolatban, és érdeklődnek annyira a Tudomány iránt, hogy igényük támadt, a csillagfejtés általános és megszokott érdekességein túl is foglalkozni néhány újrafelfedezésre érdemes módszerrel, amelyeket az elmúlt századokban, évezredekben használhattak a régi korok mesterei. (Természetesen ez egyáltalán nem jelenti a különféle modern irányzatok leszólását.)  Másrészt pedig azoknak is javasolható a tanfolyam, akik számára még lényegileg ismeretlen terület az asztrológia, de szívesen hozzákezdenének, csak még nem tudják milyen módon, és esetleg azt is fontosnak tartják, hogy minél eredetibb forrásokból tájékozódjanak.


Lelkesedés, a régi és új utak iránti nyitott gondolkodásmód, ráció és fantázia egyként szükséges, és nem hátrány egy minimális kultúrtörténeti érdeklődés sem.


Kisebb csoportos foglalkozások - praktikus szempontból - elsősorban interneten keresztül, megbeszélés szerint 1-2 hetente, (kb. átlag havi három alkalom) Egy foglalkozás időtartama 2 és fél - 3 óra. (Levelezőlista, nagyszámú példaanyag, kivonatok, szakirodalom!)










Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 7
Heti: 15
Havi: 15
Össz.: 7 168

Látogatottság növelés
Oldal: Tanfolyam
asztrologia-egykoresmost.hupont.hu - © 2008 - 2024 - asztrologia-egykoresmost.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »